-Jajj Moonie! Az van, hogy én nem tudom mit csináljak. – modtam neki sírva.
-Figyelj Rinie mond el, hogy mi van. De előtte nyugodj meg, majd utána mesélj el mindent. – mondta kedvesen Moonie.
-Na jó! – mondtam neki közben vettem egy nagylevegőt és elkezdtem regélni neki a gondjaimat.
-Hát ez nem valami biztatóan hangzott. Szóval te nem tudod, hogy most mit csinálj Junhyunggal és Dojoonnal? – kérdezte már-már aggódva.
-Igen, pontosan! – mondtam szomorúan.
-Na ide figyelj Rinie tessék itt van a táskám sminkeld ki magad, de úgy hogy ne látszódjon, hogy sírtál. A srácok már biztos aggódnak érted szóval sminkeld ki magad és menjünk ki, majd otthon megbeszéljük a dolgokat. – mondta és közben tartotta a sminkeket.
-Hát.... De.... – mondtam elcsukló hangon.
-Nincs semmi hát meg de. – nevetett.
-De én csak egy zsebkendőt kérnék és azt se engeded meg? –mosolyogtam.
-Na jó itt van tessék. De siess mert már biztos, hogy AJ azon gondolkodik, hogy bejön a női mosdóba. –mondta nevetve. –Na de én most megyek a sminket majd elrakod a táskádba. Majd gyere te is, de ne soká.
-Jó nem fogok. –mondtam mosolyogva, majd Moonie kiment és nem soká én is mentem. Ahogy láttam AJ nagyon mérges volt rám valami miatt én meg csak reménykedtem benne, hogy Moonie nem kotyogta ki amit mondtam neki a mosdóban. Majd leültem és AJ egyből letámadt a kérdéseivel.
-Mi történt? Mi volt ez az egész Rinie? Miért voltál ilyen sokáig a mosdóban? Nem vagy jól? Valami bajod van? Vagy beteg vagy? Tuti biztos, hogy beteg vagy és nekem nem mondtad el. –mondta aggódva.
-AJ nyugi nincsen semmi bajom. Egyáltalán nem vagyok beteg de mindegy. Nem érdekes. De szerintem rendeljünk. –mondtam a fiúknak.
-Nem kell rendelni már rendeltünk. –mondta AJ.
-AJ a kedvencemet rendelted? –kérdeztem nevetve.
-Igen! Csirkefalatkák csípős bundában rizzsel. Ha erre a kedvencedre értedted. –válaszolt kedvesen.
-Pontosan! Te mindent tudsz édes kis öcsikém! –mondtam hízelegve.
-Na már hozzák is! –szólalt meg Yoseop. Először Moonienak majd nekem tették le az ételt, és csak utána jöttek a fiúk. Majd mindenki megköszönte. Elkezdtünk enni de Doojoon és AJ mivel egymás mellett ültek beszéltek valamiről. De azt már nem értettem, hogy miről vagy kiről, viszont AJ a beszélgetés közben párszor rám nézett. A pillantásából nem tudtam semmit se kiolvasni. Majd ránéztem az órára és nagyon megdöbbentem, hogy már ennyi az idő. Az óra fél 10-et mutatott, majd rájöttem, hogy nekem másnap iskola.
-Úristen! –mondtam megdöbbenve.
-Mi a baj van? –kérdezte Hyunseung.
-Semmi csak már fél 10 van. –mondtam és közben Doojoonra pillantottam.
-Ne aggódj nincsen olyan sötét, mint gondolod. Meg amúgy is itt vagyunk szóval senki sem bánthat téged! –mondta Doojoon viccelődve.
-Hahaha.... Nagyon vicces vagy Doojoon! De nem a sötétség miatt félek meg nem is amiatt, hogy bántanak a sötétben! Hanem, hogy holnap menni kell iskolába és én meg nem tanultam semmit! –mondtam aggódva.
-Te még mindig iskolába jársz? –kérdezte Junhyung meglepetten.
-Igen és egyetemre szóval az meg hosszú idő mire elvégzem. –mondtam miközben Junhyung feléfordultam, majd rámosolyogtam.
-Melyik egyetemre? –kérdezte Dongwoon.
-Aaaa.... Kyung Hee Cyber Egyetemre. –válaszoltam.
-Pont arra amelyikre én is jártam. Milyen szakra? –kérezte Doojoon kedvesen és kíváncsian.
-Hát várjál! Igen csak az Informatikai és Kommunikációs Szakra. –mondtam mosolyogva.
-Hát akkor megyünk mi is! –mondta AJ sóhajtva miközben felállt az asztaltól.
-Nem! Nem kell majd én megyek egyedül ti maradjatok itt és szórakozzatok nem akarom elrontani az estéteket! –mondtam mosolyogva AJnek jellzésként, hogy maradjon itt és inkább Moonieval foglalkozzon.
-Hát jó ahogy gondolod! –mondta AJ és közben visszaült a helyére.
-Én majd megyek veled ne, hogy bántsanak téged! –mondta Junhyung nevetve miközben rámadta a kabátját.
-Óóóó.... Köszönöm de nem szükséges egyedül is hazatalálok! De ez nem is az én kabátom! –mondtam miközben felvettem Junhyung kabátját.
-Nem amúgy is mennék mert álmos vagyok! Meg a fejem is fáj egy kicsikét. –közölte velem Junhyung majd rámkacsintott.
-Jaa értem akkor mi most megyünk! Majd jöttök valamikor. Nem muszáj sietnetek! – rákacsintottam Mooniera, hogy most már ővé a kis öcsikém.
-Sziasztok! –mondtuk egyszerre Junhyunggal. Majd én erre egy kicsit zavarba jöttem, de inkább mosolyogtam tovább.
-Sziasztok! –modták egyszerre. Majd elindultunk Junhyunggal. Egész úton néma csendben sétáltunk egymás mellett. Néha megkérdeztem Junhyungtól, hogy nem fázik-e. De ő mindig azt mondta, hogy nem. Junhyung arca a kis utcai lámpák halovány fényében alig látszott. De én tisztán láttam minden egyes pillantását amit rámvetett. Majd valamihez a sötétben hozzáértem. Erre egyből Junhyung arcára néztem és láttam, hogy egy kicsit elmosolyodott. Majd lassan a kezét a kezembe csúztatta, és megállt engem meg visszarántott és majdnem elestem. De visszahúzott és átölelt.
-Nem akarlak elveszíteni! –suttogta a fülembe.
-Ezt meg, hogy érted? –kérdeztem meglepődve. De a kérdésemre nem kaptam válaszat. Érzetem, hogy a kezét kiveszi a kezemből. Majd, hogy mindkét kezével megfogja az arcomat, és egy kicsit elhúzódik tőlem, hogy a szemembe tudjon nézni a sötétség ellenére is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése